Kovács Tamás - Pszichológus, Gyerekpszichológus

Bemutatkozás – Jelenleg az Újbudai Pedagógiai Szakszolgálat Nevelési Tanácsadójában, valamint az Ego Klinika pszichoterápiás rendelő keretein belül dolgozom gyermekpszichológusként. A gyermekterápiák és szülőkonzultációk esetében mélylélektani, dinamikus megközelítést és ehhez kapcsolódó módszereket használok. Úgy gondolom, hogy a tünetek hátterében meghúzódó okok és folyamatok azok, amelyekkel igazán érdemes foglalkozni, ehhez pedig minden esetben szükség van a szülővel való közös munkára, hiszen gyermekének ő a legkiválóbb ismerője.

Korábban a drogprevenció és az ifjúságvédelem területén szereztem tapasztalatokat. Először a Drog-Stop Budapest Egyesületnél, majd a Kék Pont Alapítvány által fenntartott City Art Műhely Lázadásművészeti Klubjában foglalkoztam nehéz sorsú, hátrányos helyzetű serdülőkkel. 

Néhány éve stresszkezelő tréningprogramokat vezetek, mind serdülők, mind felnőttek részére a legmodernebb pszichológiai módszerek segítségével, amelyek megfelelő gyakorlást követően könnyedén használhatóak a mindennapok feszültség teli, sok esetben megbetegítő stresszhelyzeteinek megoldásában.

Szemléletem – Elképzelésem szerint az egyénen belül és az interperszonális térben zajló nehézségeket a feldolgozatlan belső feszültségek tudatossá tételén keresztül lehet hatékony módon befolyásolni és megszelídíteni. A segítői munkában fontos az együttműködés és a két fél aktív részvétele, hiszen a fejlődés csak dinamikus munkán keresztül vihető végbe.

Tevékenységeim
  • Stresszkezelő tréning
  • Egyéni tanácsadás
  • Gyermekterápia
  • Szülőkonzultáció
  • Családkonzultáció
Munkahelyeim Tanulmányaim
  • Pszichológia (MA) szak – Fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia szakirány – PPKE-BTK
  • Családterapeuta képzés (folyamatban) – Magyar Családterápiás Egyesület
  • Módszerspecifikus (analitikus) gyermekterapeuta képzés (folyamatban) – Ego Klinika
  • Williams Életkészségek facilitátor – Selye János Klinika Magatartástudományi Intézet 
Elérhetőség
Tel.: 06-20-268-00-52
Email: kovacst.pszichologus@gmail.com

Gyermekpszichológia témában írt cikkek: